A szokásos csocsó partinkon az új bőr aktatáskámmal menőztem

Hetente gyűlünk össze a cimboráimmal a törzshelyünkön. Ezt a kis kocsmát, mi éltetjük, mi vásároltunk bele csocsót is. Igen fellendítette az éjszakai életet ez az egyszerű játék, sokkal szívesebben vagyunk azóta mi is ott, hogy több a vendég. Gyakran egyből munka után térünk be egy jó játékra és egy jó pofa sörre, ezért a csocsóasztal mellett van egy akasztó, ahova a nyakkendőnket tesszük, ezzel is jelezve, hogy mára végeztünk a melóval.

A legutóbbi alkalmat már nagyon vártam, mert úgy 4 hete ajánlott egyik munkatársam egy igazán remek webshopot, ahonnan remek valódi bőrből készült táskákat, kiegészítőket lehet vásárolni. Ez az oldal a bagbox.hu. Pont jókor ismertem meg, mert éppen aktatáska vásárlás előtt álltam. Sokat gondolkoztam azon, hogy szükségem lehet-e egy ilyen táskára, de aztán meggyőztem magamat azzal, hogy elegánssá és hitelessé tesz! Megannyi fain bőr aktatáska található az oldalon, ezért elég nehézkesen ment a választás, bár ez legyen a legnagyobb problémám… Egy piros, vöröses batyut néztem ki magamnak. Gabriel Toscana névre hallgat és természetesen valódi bőr. Pont akcióban volt, ezért úgy gondoltam ez az az aktatáska, amire nekem szükségem lesz! Nem is teketóriáztam, megrendeltem. Mivel volt raktáron ezért 3 nap után meg is jött. Rettenetesen izgatott voltam, amikor kinyitottam a csomagot. Megcsapott az igazi bőr illata és már is tudtam, hogy ez kellett nekem. Varázslatos volt első pillantásra is és már az járt a fejemben, mikor és hogyan fogom a haverok orra alá dörgölni az új szerzeményem. Biztos irigykedni fognak, főleg Peti, mert ő már nagyon régóta tervezi, hogy vegyen egy aktatáskát.

Múlt pénteken debütáltattam végül friss aktatáskámat, amit igen nagy siker aratott. Mindenkinek nagyon tetszett, sőt egész este azzal húztak, hogy a csocsónak a tétje legyen a táskám. Nem tudom, hogy gondolták, de nyilván semmi pénzért nem váltam volna meg tőle, nem hogy ingyen… Inkább mondtam nekik, aki legyőz csocsóban, annak megengedem, hogy kinyissa és a 3 részek táskát átvizslassa. Hihetetlen volt aznap mindenki legyőzött csocsóban, persze annyira nem bántam, mert szívesen adtam oda nekik, hogy megnézzék kézzel festett táskámat. Miután megnézték, szerették volna tudni honnan vásároltam. Megadtam mindenkinek a bagbox.hu címét, hogy ha minőségi bőr táskákat kiegészítőket szeretnének vásárolni, könnyedén meg tudják ezt tenni online!