A csocsó szent és sérthetetlen!

Életem a játék. Már gyerekkorom óta szenvedélyesen imádok csocsózni, nem csak hobbi szinten, de versenyszerűen is. És persze, mint a legtöbb férfi, én is borzasztó nehezen tűröm a vereséget, azt pedig még nehezebben, ha valaki nem tartja be a játékszabályokat, vagy esetleg csal, bundázik.

 

A minden évben megrendezendő bajnokságunk tavalyi folyamatában például biztosan állíthatom, hogy valami légy került a levesbe. Egy olyan csapat vitte el helyettünk végül a trófeát, akik előtte még a nyolcad döntőig sem jutott el soha, a csapat összetétele sem változott, edzőjük sem lett más, így kizártnak tartom, hogy egy év alatt ennyit fejlődhettek volna.

 

Én ezt nagyon komolyan veszem, hiszen a társadalmi együttműködés a szabályok betartására épül, így elhatároztam, kiderítem, mi lehet a háttérben. Próbáltam magamtól utánajárni dolgoknak, de nem voltam valami hatékony, hiszen ismer az egész csapat, gyanús nekik, ha kérdezősködök, vagy hirtelen megjelenek, mondjuk egy edzésükön.

 

Ki kellett találnom valamit, és erre pont kapóra jött Péter barátom, akinek mindig van valami életmentő ötlete a hasonló helyzetekben. Egy este leültünk egy sört mellé és elhatároztuk, hogy addig nem állunk fel onnan, míg ki nem találjuk a megoldást arra, hogy hogyan fogjuk kideríteni az igazat. Végül így is lett, mert egy óra után, szinte egyszerre jutott mind a kettőnknek eszébe, hogy magándetektívet kellene felbérelnünk. Bár felmerült, hogy van-e ehhez elég komoly ez az ügy, de nekünk óriási a jelentősége, szóval miért is ne.

 

Elkezdtünk kutakodni a neten, és hamar rábukkantunk a megfelelő magándetektívre. A weboldala átlátható volt, rendezettnek tűnt, ebből arra következtettünk, biztosan nagyon összeszedett és igényes ember lehet. Mikor felhívtuk, és prezentáltuk neki, hogy mit szeretnénk, segítőkészen biztosított arról, hogy amennyiben megbízzuk őt, mindent megtesz, hogy megkapjuk az információt, amire szükségünk van.

 

Azóta már sort kerítettünk személyes találkozóra is, és meg is állapodtunk, szóval elindult a folyamat. A nyomozó elszántságából ítélve biztosak vagyunk az eredményben, nem is lehet kérdés, hogy végére fogunk járni annak, mi történhetett. Ha kiderül, hogy nem csaltak, nekünk az is kielégítő, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy valami áll a háttérben. A végeredményről, ha lehet, későbbiekben mindenképpen be fogok számolni nektek, kedves csocsó szerető barátaim!