Édes, ékes anyanyelvünk…

Ha az ember nem sűrűn beszélget külföldiekkel, akkor arra sincs túl sok esély, hogy véleményeket halljon tőlük a magyar nyelvről. Márpedig egészen lelkesítőek szoktak ezek lenni. Elmondható például, hogy általában nagyon szeretik a nyelv találékonyságát és kifejezőségét. A legutóbbi kedvenc a „ személyszállítás „ szó volt, amiért nagyon lelkesedtek.

Aztán persze ott vannak a külföldi fülnek nagyon viccesen hangzó szavak is, mint például „billentyűzet” vagy a „cipőfűző”. Ez utóbbi talán még a kiejthetetlenségi versenyen is komoly eséllyel indulna. Illetve nagyon érdekesnek szokták találni, hogy vannak olyan szavaink, amik akár másik nyelv részeként is megállnák a helyüket, annyira hasonló a hangzásuk a világ egyik másik nyelvének.

Amik most hirtelen eszembe jutnak ebből a kategóriából, azok például a „kirakat”, ami állítólag meglehetősen japán hangzású és a „morzsa”, ami pedig bármelyik környező szláv nyelvű halandzsában megállná a helyét. Ahogy cserélődnek a csoportjainkban a külföldi diákok, úgyhogy egyre újabb és újabb ilyen példákkal találkozunk. Ezek közül a szavak közül pedig a legtöbb olyan eset, hogy egy külföldi füle és hallása nélkül észre sem vennénk azok különlegességét. Persze vannak olyanok is, amikről magunktól is tudunk, nem beszélve a jövevényszavakról, amiknél magától értetődő az idegen hangzás.