Egy csocsómeccsel fizettem az új Iphone akkumulátoromért

Annyira szeretem, hogy az emberek magabiztosak. Na jó, ez talán kifejtésre szorul. Úgy értem, annyira szeretem, amikor a vélt, valójában nem létező tudásukra alapozva magabiztos valaki.

Na, így talán már érzékelhető az irónia a hangnememben, de ha elmondom a hétvégi sztorimat, belátjátok, hogy komolyan mondtam végső soron.

Úgy volt, hogy lementünk a helyi kocsmába, ahová mindig járunk péntekenként vagy szombatonként. Ez most péntek volt. Beültünk, rendeltünk magunknak egy-egy sört – hárman voltunk –, és vártuk, hogy a csocsóasztal felszabaduljon, mert egy másik társaság éppen játszott ott. Nem is nagyon foglalkoztunk ezzel, gondoltuk, majd csak abbahagyják valamikor. De lassan másfél óra telt el, és egy pillanatra sem fejezték be a csocsót, úgyhogy a régi, jól bevált módszerrel úgy döntöttünk, kezünkbe vesszük a dolgokat.

A csocsóasztalra dobtunk egypár százast azzal, hogy kihívnánk a győztest.

Na, látnotok kellett volna az egyik srácot, aki már eddig is folyamatosan hangoskodott meg kiabált, valahányszor gólt lőtt a haverjainak. Most teljesen odavolt, és iszonyatosan visszataszító stílusban elkezdte ecsetelni, hogy mennyire nemtelen volna kiállnia ellenünk, mert úgyis szénné fog alázni.

Innentől képzelhetitek, kialakult egy amúgy békés, de heves szócsata, aminek az lett a vége, hogy mondtam neki, hogy játszunk egy az egy ellen, és bebizonyíthatja, hogy tényleg ekkora minőségbeli különbség van kettőnk csocsótudása közt. Ő azonban nem engedett, úgyhogy felajánlottam neki, hogy fogadhatunk is valamiben. Erre már rákapott, nem tudott nemet mondani egy könnyű nyereménynek. Azt mondta, ha ő nyer, fizetnem kell neki meg a haverjainak az egész estés söradagjukat, én pedig azt, hogy ha nyerek, kifizeti nekem az Iphone akkumulátor cserémet, ami éppen aktuális volt, mert már nem nagyon bírta sokáig. Erre ő is rábólintott és kezet ráztunk.

Hadd ne mondjam, mi lett a történet vége. 7-3ra elvertem. 7-3.

Nem volt valami őszinte a mosolya a végén, és amúgy még mindig elég antipatikusan viselkedett, de legalább a szavát állta.

Én már a hét közben elküldettem az Iphoneomat, mert annál a cégnél, amit kinéztem, és amelyik foglalkozik Iphone akkumulátor cserével, van egy ilyen megoldás, hogy a futár kijön a készülékért, elviszi, majd házhoz hozza megjavítva. Közben pedig e-mailben megmondták azt is, mennyibe fog kerülni, úgyhogy ott helyben meg tudtam mutatni, mennyivel tartozik a csocsós barátom.

Odaadta az árat, és hamarosan le is léptek a haverjaival, mi pedig nyugodtan csocsózhattunk tovább. Nem hittem volna, hogy a csocsóval megkeresem az Iphone akksimnak az árát, ráadásul más hülyesége miatt, úgyhogy mondhatom, hogy ez egy sikeres hétvége volt. A teló pedig tegnap megérkezett, és végre megint rendesen bírja, nem kell naponta kétszer-háromszor feltöltenem.

Vajon meg lehet élni a csocsózásból? Azt hiszem csak kellően sok nagyképű ember kell hozzá. És akkor meg.