Amint egy újabb tejes Tetrapak dobozt mostam ki ma reggel, hirtelen rámtört a nosztalgia. Eszembe jutott egyik legrégebbi emlékem, amikor totyogós gyerekként anyám fölültetett a biciklire, ráakasztotta az aluminium kannát a kormányra és mentünk a tejcsarnokba tejért. (Micsoda környezetkímélő megoldás! Helybeli árut újrahasználható csomagolásban!) Aztán amikor elköltöztünk, akkor jött évekig a zacskós tej, amihez mindenkinek volt a hűtő ajtajában egy műanyag tartója, mert csak abban lehetett biztonságosan tartani a zacskót, miután levágtad a sarkát. Mára pedig ezek is többnyire eltűntek és helyükbe léptek a merev műanyag flakonok és a Tetrapak-ok.
Lassan már meg sem kérdőjelezzük a Tetrapak használatát, annyira elfogadtatta velünk a reklámkampányok tömege a használatukat. Főleg az idősebb korosztály lett még a rendszerváltás előtti korszakokban eléggé erőszakosan meggyőzve arról, hogy „Ez van, ezt kell szeretni.” Emlékszem tinédzserként bámultam a néha idelátogató külföldre szakadt távoli családtagok hozzáállását a világ rendjéhez. Ahogy semmit nem fogadtak el csak úgy, minden további kérdezősködés vagy vizsgálat nélkül. Az itt élőknek arrogánsnak és nagyképűnek tűnt a szabad gondolkodásuk. Eszükbe sem jutott, hogy ez lenne a normális.
Szóval kezdjünk el kérdezni! Mi is a baj a Tetrapak-kal? Ha a reklámoknak hiszünk, akkor nemhogy semmi, de egyenesen Isten adománya az emberiségnek! Itt a link a legújabb reklámkampányra, ami ráadásul a szelektív hulladékgyűjtés lobogóját is lengeti.
Igen ám, de a legtöbb Tetrapak három teljesen különböző anyagból készül; papírból, műanyagból és aluminiumból; és ezeket csak hosszadalmas és költséges folyamatokkal lehet újra szétválasztani. A homogénebb tartókat – mint például a befőttesüvegek, a sörösdobozok vagy a samponos flakonok – lényegesen egyszerűbb újrahasznosítani.
És mi a bajunk a szelektív hulladékgyűjtéssel? (Nem mintha bárkit is szeretnék lebeszélni róla!) Hát az, hogy legtöbben azt feltételezzük, hogy az anyagok környezetbarát módon kerülnek majd újrahasznosításra. A fenti reklámkampányban például a PET palackból polar pulóver (fleece) készül. Tudtad, hogy ezenkívül a PET palackokat erőművekben tüzelőanyagnak is használják? Zöld és környezetkímélő? Nem. Tovább súlyosbítja az üvegház hatással kapcsolatos problémákat? Igen. És még mielőtt ezekben a szegény időkben bárkinek műanyaggal való tüzeléshez támadna kedve, elmondanám, hogy egyrészt 500ezer forintos bírsággal büntethető, másrészt iszonyatos egészségügyi problémákat okozhat. (Ezzel kapcsolatban ajánlom a Levegő Munkacsoport kiadványát, amit itt találsz.)
Mi hát a teendő? Már a termékek megvételénél foglalkoznunk kell a problémával. Nem véletlen a szósorrendje az eredeti angol kifejezésnek: REDUCE, REUSE, RECYCLE.
A „Reduce” szó azt jelenti, hogy „csökkents”. Vagyis csökkentsd a hulladékot.
1. Amire nincs szükséged, azt ne is vedd meg.
2. Kerüld a felesleges, káros, nem újrahasználható csomagolást a megvett árukon.
3. Csökkentsd maga a hulladék mennyiségét is. Például ha van rá lehetőséged, helyben komposztáld a konyhai hulladékot és ne küldd el a szemeteskocsival.
A „Reuse” az újrahasználatra utal. Ha valamit magad is fel tudsz használni, vagy másnak tovább tudsz adni, akkor ne dobd el. Ilyen például egy öreg polc, amit a garázsban még lehet használni, a régi takaró, amin a kutya alszik, de ide tartoznak a lepasszolt ruhák, könyvek, játékok is. Kerülnünk kell azokat az egyszer használatos termékeket is, amelyek helyett vannak hosszú életű alternatívák. Ilyenek például a papírtányérok vagy az eldobható törlőkendők.
Csak harmadik a „Recycle”, az újrafelhasználás. És ebbe beletartozik persze az otthoni újrafelhasználás is. A szelektív hulladékgyűjtésre csak az előző pontok után mint a szemétlerakó előtti utolsó lehetőségre kellene gondolnunk.
Sajnos én is beleesek néha abba a csapdába, hogy ha szelektíven gyűjtött csomagolásról van szó, akkor könnyebben megveszek dolgokat.
De a szelektív gyűjtés még nem ad teljes feloldozást és ezt néha mindannyiunknak eszünkbe kell juttatni!
Érdekelhet még:|
Műanyagok szelektív gyűjtése |
Karácsonyi dekorációk és csomagolás |
A romlás virágai |
Karácsonyfa – mű vagy igazi? |
Újrafelhasználás remix |
Címkék: komposztálás, természetes életmód, újrafelhasználás






