Páty – Fehérvár ügyben újabb információk kerülnek felszínre

2010. április 8. | 

Az alábbi levelet egy segítőkész fehérvári lakos küldte a pátyiaknak. Úgy döntöttem, a levelet teljes egészében de név nélkül leközlöm, amúgy “kommentár nélkül” stílusban. És ahogy az újságok szokták írni, “Név és cím a szerkesztőségnél”.

(Aki nem lenne képben, az előzményekről olvashat itt és itt.)

Tisztelt Pátyi lakosság!

A mai napon hallgattam az INFO rádión a Pátyon történtekről. Előtte csak felületes információim voltak az ügyükről.Hallottam a székesfehérvári csereügyletről és ma elolvastam a Pátyonline Falugyűlés 2010 március 28-i jegyzetét. Megdöbbentem!
A székesfehérvári csereterület történetét én pontosan ismerem, hiszen 2008-ban a SADESA spanyol cég tette volna rá a kezét az Alsóváros elnevezésű 120 hektáros területre.Nos akkor a civil kezdeményezést én fogtam össze, lett is egy kilónyi iratom, de legalább sikerült megállítani a merényletet, de a veszélyeztetettség nem szűnt ezzel meg .A Gruppo Milton csak egy mutáció, a hazai összekötőit kell keresni!.  Itt Förhécz Józsefről beszélnek és Warwasovszki Tihamér polgármesterről. Az ügyben odáig mentek a befektetők, hogy a védett területrészeket kivonták a védettség alól  és az Országos Területrendezési Tervet is módosították a” törvényesség” látszatának érdekében. Dr Gelencsér József a Közigazgatási Hivatal vezetője megkereséseimre a mai napig sem válaszolt. .
A szomszédos lakóterület-Demkóhegy- lakóssága azonban fellázadt, és tüntetéssel , aláírásgyűjtéssel bojkottáltuk a környezet elleni merényletet.Valamennyi szaktárcát megcéloztuk beadványok sokaságával, de a terület visszaminősítését nem végezte el az önkormányzat./Jut eszembe ezért feltétlenül kérni fogom a terület szabályozási tervének módosítást/. Csatlakozom az önök kűzdelméhez, bármiben segítségükre állok. A terület értékét illetően, tájékoztatom Önöket, hogy a határoló megkerülő út kisajátításánál- szakértői minőségemben- igaz négy éve 300 ft/m2 ár volt egységesen alkalmazott, nagyrészt adásvétellel megszerezve. Nem tudom, hogy a csereterület mekkora, a helyrajzi számokból ez nem következik. De a 120 hektár terület igy 360 millió ft-t ér. Igaz eltelt négy év, de hozzáteszem az ingatlanok értéke- általában- 2008 után csökkenő. Durván ugyanaz lehet az érték, mint korábban, azaz 2,7 milliárd értékről beszélni a jelen állapotban beszélni nem lehet, esetleg már megfejlesztett ingatlan esetében lehet ekkora ár. Tehát sandaság van! .
Mint igazságügyi ingatlan-értékbecslő szakértő ezuton is felemelem szavamat a szakmaiság ilyen arculcsapása miatt, amelyet szakértőtársunk tett, ha az adatok helyesek . Amennyiben érdeklődésre tartanak számot a fentiekben leirtakkal összefüggésben kérem hivjanak fel.

Baráti segítséggel:
G úr
Székesfehérvár

Érdekelhet még:
Páty nem eladó! – és Fehérvár sem!

Páty nem eladó! – és Fehérvár sem!

Betartható fogadalmak

Betartható fogadalmak

Ha lenne két millióm (de tíz még jobb lenne)

Ha lenne két millióm (de tíz még jobb lenne)

Új honlap, amiről mindenkinek tudnia kell!!!

Új honlap, amiről mindenkinek tudnia kell!!!

Nem úgy van most mint volt régen

Nem úgy van most mint volt régen

Páty nem eladó! – és Fehérvár sem!

2010. április 2. | 

Sajnos még mindig nem sikerült elég nagy zajt csapnunk az ügyben, a nagyobb újságok nem is hajlandóak a témához nyúlni (vajon miért?), a Fejér Megyei Hírlap pedig egy cikket volt hajlandó közölni, ami viszont olyan egyoldalú mint a moebius szalag! A legjobb médiás jelentéseket eddig az internetes híroldal, az index hozta nyilvánosságra, a linkek a bejegyzés végén.

Ha nem tudnád miről van szó, a pátyi fejlesztéssel kapcsolatban az előző blogbejegyzésem itt olvashatod. És a bejegyzés alján lévő linkeket követve bővebben is olvashatsz a témáról.

A köztársasági elnökhöz intézett emailre a következő – eléggé lehangoló – válasz jött, de legalább vették a fáradtságot és válaszoltak, még ha nem is képesek bármit is tenni az ügy érdekében:

Tisztelt Asszonyom!

Sólyom László köztársasági elnök úrhoz intézett levelére válaszolva a következőkről tájékoztathatom:

A köztársasági elnök feladat- és hatáskörét az Alkotmány 30/A. §-a és további törvények szabályozzák. Az Elnök Úrnak – segítő szándéka ellenére – sem az Alkotmány, sem a törvények nem adnak lehetőséget arra, hogy a levelében hivatkozott Moto Gp pálya kialakításának ügyében bármilyen konkrét intézkedést tegyen, vagy kezdeményezzen.

Mindazonáltal reméljük, hogy a hatáskörrel rendelkező szervek mihamarabb megnyugtató módon rendezik az ügyet.

Kérem tájékoztatásom megértő tudomásul vételét.

Üdvözlettel:

Kumin Ferenc
főosztályvezető


Hogy kik ezek a hatáskörrel rendelkező szervek, akik megnyugtató módon tudnák rendezni az ügyet, arra már sajnos nem terjedt ki a főosztályvezető úr tájékoztatása/hatásköre/jószándéka.

Ja, és hogy hogy jön ide Fehérvár? Hát úgy, hogy a Gruppo Milton nevű befektető cég, akik Pátyon szeretnének golfpályát, hatalmas lakóparkot és – hogy a helyiek elnézzék a fejlesztést – utat építeni, jelzálogszerződés keretében fehérvári ingatlant ajánlanak a pátyi önkormányzatnak. Ez az ingatlan lenne a garancia arra, hogy mindenképpen megépül a pátyi kerülőút, hogy a golfváros ne Pátyot terhelje. A dolog legnagyobb bibije az, hogy a fehérvári ingatlant a “hivatalos becsüs” jóval túlértékelte, és amit fejlesztésre alkalmas területként kínálnak, az egy szennyvíztisztítóval, autópályával, vasúttal, kerékpárúttal megspékelt lápos terület, amin még egy ökológiai folyosó is átvezet. A helybéliek “Alsóvárosi rétek”-nek nevezik ezt a területet, amiből ha elvesszük a fent említett meglévő fejlesztések védősávjait, akkor gyakorlatilag majdnem semmivel egyenlő a terület ami marad fejlesztésre, tehát az egész töredékét éri csak annak, ami a “hivatalos felmérésben” szerepel. Egy biztos, Páty nem sok méternyi utat építhetne ennek az árából, amit fejleszteni csak úgy lehetne, ha itt is törvénytelen megállapodások tömegét kezdenék el aláírni. Amiből pedig a fehérváriak éppúgy nem kérnek, mint a pátyiak!

Mellesleg még megjegyezném, hogy a zöld ombudsman hivatalosan törvénytelennek nyilvánította a pátyi megegyezés tervezetét, amit Páty polgármestere egy az egyben elvetett és helyette a túlméretezett értékbecslésbe kapaszkodik. (Vajon miért?)


És hogy én miért írok róla? Bárki is vagy, aki ezeket a sorokat olvasod, ha van saját blogod, ismeretséged a médiánál, esetleg más civil szervezeteket tudnál bevonni az ügybe, nagyon megköszönnénk a segítségedet! Az már nyilvánvaló, hogy sem a jelenlegi kormány, sem a köztársasági elnök nem akarja meghallani Páty segélykiáltását. Ne hagyjuk egyedül a pátyi lakosságot, segítsünk felerősíteni a hangjukat, mert ezek a törvénytelenségek bármikor megtörténhetnek a saját városunkban is!

További anyagok:

“Állítólag kaptunk valami petíciót”-az Index videoriportja

Fejér Megyei Hírlap cikke

Az ombudsman állásfoglalása a “golf” beruházással kapcsolatban

A jelzálogba felajánlott ingatlan

És elrettentésként a sávolyi Balatonring története, ahogy a HVG tudósította

Érdekelhet még:
Páty nem eladó! – Tégy valamit Magyarországért március 15. alkalmából!

Páty nem eladó! – Tégy valamit Magyarországért március 15. alkalmából!

Páty – Fehérvár ügyben újabb információk kerülnek felszínre

Páty – Fehérvár ügyben újabb információk kerülnek felszínre

Karácsonyi felkérés

Karácsonyi felkérés

Tömeges blogolás a klímaváltozásról

Tömeges blogolás a klímaváltozásról

Avokádó Akadémia Pátyon

Avokádó Akadémia Pátyon