Páty nem eladó! – és Fehérvár sem!

2010. április 2. | 

Sajnos még mindig nem sikerült elég nagy zajt csapnunk az ügyben, a nagyobb újságok nem is hajlandóak a témához nyúlni (vajon miért?), a Fejér Megyei Hírlap pedig egy cikket volt hajlandó közölni, ami viszont olyan egyoldalú mint a moebius szalag! A legjobb médiás jelentéseket eddig az internetes híroldal, az index hozta nyilvánosságra, a linkek a bejegyzés végén.

Ha nem tudnád miről van szó, a pátyi fejlesztéssel kapcsolatban az előző blogbejegyzésem itt olvashatod. És a bejegyzés alján lévő linkeket követve bővebben is olvashatsz a témáról.

A köztársasági elnökhöz intézett emailre a következő – eléggé lehangoló – válasz jött, de legalább vették a fáradtságot és válaszoltak, még ha nem is képesek bármit is tenni az ügy érdekében:

Tisztelt Asszonyom!

Sólyom László köztársasági elnök úrhoz intézett levelére válaszolva a következőkről tájékoztathatom:

A köztársasági elnök feladat- és hatáskörét az Alkotmány 30/A. §-a és további törvények szabályozzák. Az Elnök Úrnak – segítő szándéka ellenére – sem az Alkotmány, sem a törvények nem adnak lehetőséget arra, hogy a levelében hivatkozott Moto Gp pálya kialakításának ügyében bármilyen konkrét intézkedést tegyen, vagy kezdeményezzen.

Mindazonáltal reméljük, hogy a hatáskörrel rendelkező szervek mihamarabb megnyugtató módon rendezik az ügyet.

Kérem tájékoztatásom megértő tudomásul vételét.

Üdvözlettel:

Kumin Ferenc
főosztályvezető


Hogy kik ezek a hatáskörrel rendelkező szervek, akik megnyugtató módon tudnák rendezni az ügyet, arra már sajnos nem terjedt ki a főosztályvezető úr tájékoztatása/hatásköre/jószándéka.

Ja, és hogy hogy jön ide Fehérvár? Hát úgy, hogy a Gruppo Milton nevű befektető cég, akik Pátyon szeretnének golfpályát, hatalmas lakóparkot és – hogy a helyiek elnézzék a fejlesztést – utat építeni, jelzálogszerződés keretében fehérvári ingatlant ajánlanak a pátyi önkormányzatnak. Ez az ingatlan lenne a garancia arra, hogy mindenképpen megépül a pátyi kerülőút, hogy a golfváros ne Pátyot terhelje. A dolog legnagyobb bibije az, hogy a fehérvári ingatlant a “hivatalos becsüs” jóval túlértékelte, és amit fejlesztésre alkalmas területként kínálnak, az egy szennyvíztisztítóval, autópályával, vasúttal, kerékpárúttal megspékelt lápos terület, amin még egy ökológiai folyosó is átvezet. A helybéliek “Alsóvárosi rétek”-nek nevezik ezt a területet, amiből ha elvesszük a fent említett meglévő fejlesztések védősávjait, akkor gyakorlatilag majdnem semmivel egyenlő a terület ami marad fejlesztésre, tehát az egész töredékét éri csak annak, ami a “hivatalos felmérésben” szerepel. Egy biztos, Páty nem sok méternyi utat építhetne ennek az árából, amit fejleszteni csak úgy lehetne, ha itt is törvénytelen megállapodások tömegét kezdenék el aláírni. Amiből pedig a fehérváriak éppúgy nem kérnek, mint a pátyiak!

Mellesleg még megjegyezném, hogy a zöld ombudsman hivatalosan törvénytelennek nyilvánította a pátyi megegyezés tervezetét, amit Páty polgármestere egy az egyben elvetett és helyette a túlméretezett értékbecslésbe kapaszkodik. (Vajon miért?)


És hogy én miért írok róla? Bárki is vagy, aki ezeket a sorokat olvasod, ha van saját blogod, ismeretséged a médiánál, esetleg más civil szervezeteket tudnál bevonni az ügybe, nagyon megköszönnénk a segítségedet! Az már nyilvánvaló, hogy sem a jelenlegi kormány, sem a köztársasági elnök nem akarja meghallani Páty segélykiáltását. Ne hagyjuk egyedül a pátyi lakosságot, segítsünk felerősíteni a hangjukat, mert ezek a törvénytelenségek bármikor megtörténhetnek a saját városunkban is!

További anyagok:

“Állítólag kaptunk valami petíciót”-az Index videoriportja

Fejér Megyei Hírlap cikke

Az ombudsman állásfoglalása a “golf” beruházással kapcsolatban

A jelzálogba felajánlott ingatlan

És elrettentésként a sávolyi Balatonring története, ahogy a HVG tudósította

Megosztás:
    Érdekelhet még:
    Páty nem eladó! – Tégy valamit Magyarországért március 15. alkalmából!

    Páty nem eladó! – Tégy valamit Magyarországért március 15. alkalmából!

    Páty – Fehérvár ügyben újabb információk kerülnek felszínre

    Páty – Fehérvár ügyben újabb információk kerülnek felszínre

    Karácsonyi felkérés

    Karácsonyi felkérés

    Tömeges blogolás a klímaváltozásról

    Tömeges blogolás a klímaváltozásról

    Avokádó Akadémia Pátyon

    Avokádó Akadémia Pátyon

    Címkék: , ,

    1. Ismeretlen szerint:

      Páty, Pécs, Fehérvár. Ez a Milton sorrendje.

    2. Ismeretlen szerint:

      Fehérváriaknak külön érdekes, a témához, ill. a téma jövőjéhez (április 11. után)kapcsolódó cikkek.
      http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20100324-orban-viktor-szerepe-a-magyar-fociban.html

      http://www.footballtop21.com/hu/node/1460

    3. csocsodalom szerint:

      Kösz a linket Névtelen! Eléggé kilátástalanná teszi a jövőnket. Majdnem lemoderáltalak, mint Fideszes agitátort, de az első linked meg a benne írottak miatt meghagytalak:
      "Grupo Milton a fehérvári csapat legnagyobb támogatója. Reklámszerződés keretében éves szinten mintegy egymillió eurót (kb. 270 millió forint) folyósít a klubnak, a stadion főlelátója is a cég nevét viseli."
      Mi lesz velünk? Tényleg ahogy a mondás tartja, csöbörből vödörbe…

    Szólj hozzá!

    XHTML (ezeket a kódokat használhatod): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>