Egy nyári jelmezes buli alkalmával kerestem a minap megfelelő használt ruhákat, anyagokat. Kellenek jelmeznek, dekorációnak és mint minden mást, egy ilyen összeröffenést is lehet minimális széndioxid lábnyommal lebonyolítani. A parti részleteiről és hogy hogyan próbáltam zöld szempontból is elfogadhatóvá tenni, arról majd egy későbbi bejegyzésben beszámolok. A különböző használt ruha boltok kapcsán viszont most szeretnék írni.
A Magyarországon kapható új ruhák általában nem túl etikus körülmények közt készülnek. A gyapottermelés a legtöbb helyen se nem bio, se nem fairtrade (etikus munkáltatás). A gyapotot ugyanúgy agyonpermetezik, mint az élelmiszernek termesztett növényeket és a munkásokat sem fizetik tisztességesen. Majd a pamutok és egyéb szövetek úgynevezett “sweatshop”-okban kerülnek feldolgozásra, ahol a munkások sokszor éhbérért és embertelen körülmények között kénytelenek dolgozni. A dolgozó gyerekek sem mennek ritkaságszámba, mivel apró ujjaikkal ügyesen hímeznek és még kevesebbet kell fizetni munkájukért. Mi az alternatíva? Nyugaton egyre jobban terjednek a biopamutból készült fairtrade munkafolyamatokkal termelt ruhadarabok. Ezeket azonban csak nyugati fizetésekkel engedhetik meg az emberek maguknak.
Mi marad akkor nekünk? A második alternatíva, a használt ruhák. A bálás és egyéb second-hand boltok viharos terjedése nagyban megszabadította a használt ruhákat a régi előítéletektől. A nyugati pénzes és hitelkártyás vásárlási mánia az elmúlt években annyira hatalmába kerítette az embereket, hogy egyeseknél a vásárlás kifejezetten kényszerbetegséggé vált. Sokan bedőltek és még ma is bedőlnek az üzleteknek, gyakran olyan ruhákat is megvásárolva, amire egyáltalán nincs is szükségük, és amit aztán néhány hónap vagy év múlva még az eredeti cédulákkal, hordatlanul is továbbadnak. Ezen változtatni így utólag nem nagyon lehet, de abba még mindig van az embereknek beleszólásuk, hogy mi történjen ezekkel a (néha egyáltalán nem) használt ruhákkal. A bálázók láttak egy üzleti lehetőséget, és kihasználták. Nem az én dolgom megítélni, hogy hogyan működnek, mennyi profitot termelnek stb. Annak viszont nagyon örülök, hogy ezek a ruhák, amiknek kitermeléséért földünk is és a munkások is egyaránt megfizettek, nem mennek egyenesen a szemétlerakó telepre, tovább szaporítva gondjainkat.
Vagyis ha nem tudom megfizetni a 100%-osan etikusan előteremtett ruhákat, akkor mint tudatos vásárló, többnyire használtruha boltokból kellene beszereznem a ruhákat. Persze ez nem mindig sikerül, (és próbáljon valaki rábeszélni egy tinédzsert például a bálás boltokra!), de azért igyekszünk. Bálás vagy bármilyen más használtcikk boltban való vásárláshoz azonban kell egy kis plusz rafinéria. Az áruk nem garantáltan jó minőségűek és sokszor nincs rájuk semmiféle garancia. Ha mégsem vagyunk megelégedve, akkor legfeljebb “visszasírni” tudjuk a pénzünket az eladótól. Összeírtam, hogy szerintem mire kell odafigyelni használt ruhák vételénél és milyen kérdéseket érdemes feltennünk saját magunknak egy-egy árudarab kapcsán.
Minőség és mennyiség aránya – Mennyire nehéz a ruhadarab? Erre főként ott érdemes odafigyelni, ahol kilóra árulják a ruhákat. Ha vaskos szövetről van szó, többe fog kerülni. Még így is megéri? A kilós helyeken a könnyebb daraboknak van jó ára, mint például a selyemblúzok, nyakkendők stb., míg a darabos értékesítésnél a nehezebb holmikat is érdemes megvenni. Persze akad olyan kereskedő is, aki csak ránéz a kupacra, és a kisujjából vesz egy számot. Gondold meg, hogy megéri-e, mielőtt kifizeted, és ha túl soknak érzed az árat, tedd szóvá. A legtöbb ilyen kereskedő símán enged az árból.
Méret - Ha van próbafülke, próbáld fel a ruhát, ugyanúgy mint minden más boltban. Ha erre nincs mód, akkor is mérd magadhoz. Csak akkor vedd meg, ha biztos, hogy jó rád! Ne vedd meg csak azért, mert tetszik, és “majd belefogysz”! Ha tényleg sikerül leadnod néhány kilót, akkor úgyis boldogan találsz majd szebbnél-szebb ruhákat magadnak. Ha viszont nem sikerül fogyni, akkor csak kidobott pénz volt.
Fazon – Itt is, ha nem tudod felbróbálni a darabot, akkor miután megnézted, hogy jó a méret, vizsgáld meg a fazonját is. Csak akkor vedd meg, ha tudod, hogy ez a forma Neked jól áll. Hiába tetszik a térdig érő szoknya, ha tudod, hogy az alakodhoz csak a hosszú szoknya illik.
Illik a meglévő ruhatáradba? – Ezt a kérdést mindenképp tedd fel magadnak. Mivel tudod majd hordani? Hirtelen megugrik mindennek az ára, ha újabb darabokat kell venned miatta.
Szükséged van rá? – Ha van már három fekete szoknyád, nem valószínű, hogy tényleg hasznát vennéd egy negyediknek. Tudj nemet mondani egy holminak, még akkor is, ha minden más feltételnek megfelel. Ha nincs szükséged rá, akkor csak fölöslegesen költöd a pénzed!
Foltok, szakadások – Ha ilyen hibája van a ruhának, ne vedd meg! A boltban elhatározod, hogy otthon kijavítod valahogy, mert egyébként olyan szép darab, de otthon valószínűleg bevágod a szekrény aljába és soha többé feléje se nézel. Csak elszomorodsz, ha eszedbe jut: “Jaj, azt is meg kéne már csinálni.” Míg aztán nem is tetszik már annyira… Ráadásul ha pecsét van a ruhán, azt legtöbb esetben már az eredeti tulajdonosa is megpróbálta kiszedni, és amikor kudarcot vallott, akkor továbbadta a darabot. Lehet, hogy egyszer-kétszer még bele is lett vasalva az a folt. Lássuk be, nem túl jók az esélyeid, inkább hagyd ott és költsd olyan dologra a pénzed, amit rögtön tudsz használni.
Zipzárak, csatok, patentok, gombok – Ez hasonlít az előző ponthoz. Ha nem működik a zipzár vagy csak a fele patent van meg, hagyd ott. Ha hiányzik egy gomb, nézd meg, hogy megvan-e még belül az oldalában esetleg a pótgomb. Ha nincs, ráadásul az összes gombot le kellene cserélni ahhoz, hogy használható ruhadarabot kapj, akkor újfent nem éri meg az egész. Kivételt képeznek a férfiingek, amelyeknek általában egyen gombjaik vannak, illetve az egy gombos szoknyák, amire otthon a varrósdobozban valószínűleg könnyen találsz egy új gombot.
Bolyhozás – Ha már néhol kibolyhozott az anyag, akkor valószínűleg további használat során csak rosszabb lesz az állapota. Ugyanez a helyzet fakult holmikkal. Nem érdemes egyikre sem pénzt költeni.
Kellemetlen illatok - Mielőtt megveszed a ruhát, szagold meg! Ha arra sem tudod rávenni magad, hogy megszagold más ruháját, akkor hogy fogod hordani? Izzadtságszagtól nagyon nehéz megszabadulni, ha egyszer már beitta magát a ruhába, valószínűleg nem is érdemes próbálkozni vele!
Hol szabod meg a határt? – Ha már a finnyásságnál tartunk. Mindenkinél változó, hogy meddig hajlandó elmenni. Van aki elsüllyedne szégyenében, ha bálás boltban látnák. Én szívesen veszek használt ruhát, de például nem tudom ismeretlenek használt cipőjét elfogadni. Van aki v
iszont minden további nélkül hord használt cipőket. Döntsd el, hogy Te meddig vagy hajlandó elmenni, és hol szabsz magadnak határt. Inkább legyen a ruháidnak csak egy hányada használt ruha boltokból, mint hogy megundorodj az egésztől és kizárólag vadonatúj holmikat fogadj el.
Lehet üres kézzel távozni – Soha ne érezd úgy, hogy ha már betértél a boltba, akkor kellene is vásárolnod valamit. Van úgy, hogy semmit nem találsz, van úgy, hogy 3-4 darabbal távozol. Ha semmi nem nyeri el igazán a tetszésedet, tedd el a pénzed a következő alkalomra!
És utolsó gondolatként: Ne felejts el megszabadulni a fölösleges ruhadaraboktól sem. Ha hihetünk a statisztikáknak, a legtöbb ember a ruháinak 20%-át viseli a napjai 80%-ában! Ami Neked már nem kell, azt átadhatod rokonoknak, ismerősöknek, vagy bedobhatod a vöröskeresztes vagy hasonló gyűjtő konténerekbe. A márkás darabokat el lehet adni az interneten vagy másképp. A környékünkön télen sokan kiteszik a fölös meleg ruhákat, cipőket egy zacskóban a kuka mellé, ahol aztán a hajléktalanok rátalálhatnak, mielőtt jön a hulladékszállító.
Érdekelhet még:
Nyári buli – zöldben és zölden
|
Kellett nekem kinyitni a számat!
|
Fehér Karácsony? – Legyen inkább zöld!
|
Szatyor mánia
|
Dermatológiailag tesztelek
|