Csokitorta 10 perc alatt!

2011. február 13. | 

Ha soha nem sütöttél, ezt a desszertet akkor sem lehet elrontani! Valentin napon kétbalkezesek is inspirálhatnak ezzel a recepttel, amelynek eredeti változatát néhány évvel ezelőtt kaptam egy továbbított emailben.

IMG_5395

Aki allergiás a mikrosütőkre, az most fordítsa el a fejét! Aki nem, az csak arra ügyeljen, hogy ne tegyen műanyag edényt a mikróba! (Az erről szóló korábbi cikkemet itt olvashatod.) És még mindig inkább ez, mint az adalékanyagos bolti torták! Ez a recept első verziója, kifejezetten szerelmes pároknak.

Hozzávalók

4 evőkanál liszt

4 evőkanál cukor

2 evőkanál kakaópor

1 teáskanál sütőpor

1 tojás

3 evőkanál tej

3 evőkanál olaj

Elkészítés

Tedd az összes hozzávalót egy kisebb tálba és addig keverd, amíg teljesen homogén csokikrémet nem kapsz. Öntsd szét a csokikrémet két kávésbögrébe (a nagy fajtába),

IMG_5393

majd egyenként tedd be őket a mikrosütőbe 2 és fél percre, 750-800 Watton, amennyi a sütő maximuma!

IMG_5394

Hagyd hűlni egy pár percig, majd egy késsel lazítsd meg a szélét, hogy elváljon a bögre falától, és borítsd ki egy tányérra. Önmagában egy kicsit száraz lenne, így egy gombóc vanília fagylalttal, vagy csokikrémmel leöntve az igazi!

Ígértem második verziót, ez kizárólag szingliknek!

A hozzávalók megegyeznek, de az egészet egy nagy bögrében keverd össze, majd ugyanabban a bögrében mikrózd 3 percig maximumon. Ha kész, edd meg egyedül az egészet az utolsó morzsáig! :)

Megosztás:
    Érdekelhet még:
    Húsmentes pástétom

    Húsmentes pástétom

    Karácsony a konyhában – két recept az ünnepekre

    Karácsony a konyhában – két recept az ünnepekre

    Segítség! Vegetáriánus vacsora!!!

    Segítség! Vegetáriánus vacsora!!!

    3 dinnye ötlet

    3 dinnye ötlet

    Mindennapi margarinos kenyerünket add meg nekünk ma

    Mindennapi margarinos kenyerünket add meg nekünk ma

    Címkék: , ,

    Szólj hozzá!

    XHTML (ezeket a kódokat használhatod): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>