Mai napig is él az a tévhit, hogy csak piszkos, ápolatlan gyerekek szednek fel hajtetveket. Ezt kísérletek már többször cáfolták, sőt! Olvastam már olyan írást is, miszerint a tiszta hajba könnyebben belekapaszkodnak a felnőtt hajtetvek, és a petéiket is könnyebben rakják le!
Évekkel ezelőtt velünk is megesett, hogy a kislányom vakaródzva jött haza az iskolából. Ha átéltél már hasonlót, tudod mennyire rettenetes! Patika, fésülések, hajmosások sorozata, ágynemű csere naponta és véget nem érő takarítás, meg persze folyamatos vakaródzás, többnyire pszichológiai alapon! Mikor végre megnyugodhattam, hogy biztos hajtetűmentes az egész család, elhatároztam, hogy soha többé nem kérek az élményből!
A gyógyszertárakban rengeteg szert árulnak hajtetvek ellen, amik azonkívül, hogy méregdrágák, tele vannak mesterséges anyagokkal. Ráadásul a javaslat az, hogy ha csak egyikünk kapta meg a tetveket, akkor is a család minden tagját kezelni kell! Szerencsére egy ismerős ajánlására kipróbáltam a teafaolajat.
A teafa Ausztráliából származik, ahol ma már nagyüzemi módon is termesztik és préselik. Olaja természetesen antiszeptikus hatású és a hajtetveken kívül még egy sor más problémát lehet vele hatékonyan kezelni. És mivel természetes anyag, így ritkán fordul elő bármilyen negatív hatás, valamint megelőzésre is kiválóan alkalmas.
Ha hajtetű problémás a gyerek, a saját tapasztalataim alapján a következőket ajánlom. Hajmosáskor minden féldiónyi adag samponhoz keverj 1-2 csepp teafaolajat és azzal mosd mindenkinek a haját a családban!
Szerezz be egy sűrű fésűt, amit kifejezetten hajtetvek ellen árulnak gyógyszertárakban, drogériákban! Ezzel olyan gyakran fésüld át a hajat, amennyire csak lehet! Csináld a kád fölé hajolva, mert onnan egyrészt könnyen látod, hogy mi jött ki a hajból, másrészt a tussal egyszerűen leöblítesz mindent a lefolyóba, ha végeztél!
Az ágyneműt, törülközőket és ruhákat cseréld olyan gyakran, amennyire csak időd és energiád van rá! A mosógépben az öblítőhöz szintén adj teafaolaj cseppeket!
És végül keverj egy teafaolajas sprayt, amit megelőzésre is használhatsz majd! Egy kisebb pumpás flakonba tölts vizet és adj hozzá 10-20 csepp teafaolajat! Ezt aztán szükség szerint spriccelheted a hajra, csak mindig jól rázd fel használat előtt! Amíg még vannak tetvek, hajmosás és szárítás után néhány spriccelés a hajra mondhatnám kötelező.
Miután mi kihevertük a tetves epizódot, lányom még évekig járt ugyanabba az iskolába, és a hajtetű továbbra is gondot okozott sok osztálytársának. Persze lányom nem imádta, amikor reggelente befújtam a feje tetejét a “büdi spray-vel” – mert így hívta – de soha többet nem volt gondunk a tetvekkel!
Érdekelhet még:
Hordozható árnyék – a parasol nem para |
Nyári nagymosás |
A Víz Világnapjára |
Mert egy cikket a fák is megérdemelnek |
Kerti csokrok ipari virágok helyett |
Címkék: alternatív gyógymód, higiénia










A fenti teafaolajos módszert nem próbáltam, de van benne valami.
Amúgy nézzétek meg a weboldalam, tények és tévhitek, avagy a forgalomban lévő írtószerekre már immunisak a tetvek.
http://embereneleskodok.blogspot.com/2011/09/fejtetu-hajtetu-avagy-amik-fejeden.html