Így fogalmazott Balogh Judit Anikó Érpatakon, amikor a magyar mezőgazdaság és az élelmiszerfogyasztás siralmas helyzetéről tartott előadást. Amit én csak a saját kútfőmre támaszkodva évek óta sejtegetek, azt ő szaktudással, statisztikákkal és elképesztő mennyiségű tapasztalattal alátámasztva tudja!
Az előadás címe “Fenntartható vidékfejlesztés, bölcs életmód, a környezetünk és egészségünk megóvásáért”, és olyan témákkal foglalkozik, mint a GMO, a biogazdálkodás, a termelők és fogyasztok kapcsolata, életvitelünk rákkeltő hatásai, a biológiai sokféleség és annak megmentésére irányuló törekvések és még egy sor más kapcsolódó téma. Ritkán van szerencsém olyan előadást nézni, ráadásul magyarul, ahol a közvetlenség és az anekdoták révén ennyire átüt az előadó lelkesedése és elkötelezettsége a szakterülete iránt!
Mindenkinek, akit csak egy kicsit is érdekel, hogy mit is vesz magához élelmiszer címén, és hogy az egykor legendás hírű magyar mezőgazdaság miért tart ott, ahol tart, vagy hogy hogyan lehetnénk Európa után kullogó termelőkből első helyen álló gazdaság, annak ez a videó kötelező!
Lehet, túl lelkesre írtam ezt a bejegyzést, – már megint!
– de ha ez negatívum, akkor kedves olvasó, nekem könyveld el, ne az előadónak, akiről mellesleg a mai napig nem is hallottam! Nehéz visszafogni magam, amikor annyira jó ilyen gyöngyszemekre lelni!
A Kerecsen TV jóvoltából itt a videó. (Az első perc csak felvezetés.) Sokkal rosszabbul is el lehet tölteni fél órát!
Balogh Judit Anikó előadása Érpatakon from Bakk László on Vimeo.
Érdekelhet még:
Virágok, barátok, szennyvíztisztítás(?) – egy klassz nap |
Képek egy másik világból |
Az irígység színe is zöld! |
Filmajánló |
Az élelmezés jövőjéről |
Címkék: bio kertészkedés, falufejlesztés, mezőgazdaság, ökológia, természetes életmód








