Lehet, hogy a környezetvédelem üzenete végre teret hódít a magyar populáris médiában is? Tavasszal angliai utam során figyeltem fel rá, hogy ott váltás történt a médiában, és most úgy tűnik, lassan itt is sort kerítenek rá.
Márciusban Nagy Britanniában hiába kerestem az egyik legnagyobb folyóirat értékesítő üzletben zöld újságokat, csak elvétve találtam egyet-kettőt. Rövid böngészés után arra is rájöttem, hogy miért. Mert a környezetvédő cikkek az újságok és magazinok szerves részévé váltak.
Hadd hozzak egy példát. Régebben olvastam kint egy bio kertészkedésről szóló magazint. Nagy kedvencem volt, tele jobbnál-jobb ötletekkel. De idén nem találtam egyetlen bio magazint sem. Persze nem tűnt el a bio kertészkedés az országból, sőt! A celeb kertészeknél is ciki lett a vegyszerek használata. Ebből következően a kertészeti lapok tartalma – néhány hirdetéstől és apró megjegyzésektől eltekintve – mind a vegyszermentes kertészkedést szorgalmazza. Mivel a bio sikeresen átkerült a populáris újságírásba, így megszűnt az igény a szakosodott bio magazinokra.
Ez ugyan rossz hír a zöld újságoknak, magazinoknak és talán még a hozzám hasonló blogoknak is, de nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy miért is tesszük, amit teszünk. A környezetvédelem, a fenntarthatóság nem hóbort, és nem is hobbi, mint a horgolás, ami nélkül nyugodtan meglehet a társadalom nagy része. A klímaváltozás mindenkit érint, így valamilyen szinten mindenkinek változtatnia kell a fennmaradásunkhoz. Ezért ma reggel nem is tudtam mást tenni, mint ujjongva fogadni Rist Lilla cikkét az e heti Nők Lapjában.
Az írás “Éljünk kis lábon, hosszabb ideig a Földön” címmel jelent meg és fent van a neten is, ajánlom mindenkinek. Szívből remélem, hogy az ehhez hasonló írások elterjednek az egyéb – nem elsősorban a környezetvédelemről szóló – kiadványokban is, hiszen a fenntarthatóság üzenete csak így juthat el azokhoz, akik a szakirodalmat nagy ívben elkerülik. Ha a magazinok az összefoglaló írások után a téma érdekesebb részleteire is sort szeretnének keríteni, mint szerző mondom, mi tudunk segíteni!
Fotó: Mo Riza, flickr.com
Érdekelhet még:
Újra itthon :) |
Csocsodalom nyomtatásban!!! |
Izgalom és fáradtság, és holnap megint hétfő! |
Virágok, barátok, szennyvíztisztítás(?) – egy klassz nap |
Újdonságok Csocsodalomban |
Címkék: blogolás, újságok és magazinok






