A Csocsodalom Magazin első számában olvashattatok a papirklipről, azaz a hagyományos dán papírkivágásokról. Mivel sokan kedvet kaptatok a papírdísz készítéshez, így Batta Orsi – aki egyébként a cikk szerzője is – leírja nekünk, hogy hogyan készül három népszerű motívum. A manó és a részletesen mintázott szív az ablakot vagy a szobabelső más részét díszítheti, míg a szívecske kosarakat a fára akasztva akár szaloncukrok helyett is alkalmazhatjuk.
A letölthető sablonok alapján három díszt készíthetsz el. Egyik kedvencünk a gyerekek által is könnyen elkészíthető manó forma, amelyhez csupán piros papír (vékonyabb karton) szükséges, illetve egy kisebb olló. Innen töltheted le a manó sablonját. Ennél kicsit bonyolultabb a szívbe foglalt koszorú, amelyhez nem árt némi türelem és kitartás. A szív koszorú mintáját itt nézheted meg és mentheted el.
A fonott, szív alakú kosárkák szinte minden dán otthonban megtalálhatók Karácsony tájékán. Hagyományosan piros-fehér színekben, papírból készítették, manapság azonban szinte bármilyen színből és akár más anyagból is készülhet, és a mintázatok terén is óriási a választék. A következőkben a legegyszerűbb (tradicionális) változat leírását találod. A sablonhoz kattints ide.
A sablon alapján két különböző színű papírból vágjál ki egy-egy formát; hajtsd őket félbe, majd a két belső vonal mentén vágd be a papírt. Ha egymásra fekteted merőlegesen a két félbehajtott papírdarabot, egy szívformát fogsz kapni. A két lapot a lekerekített végektől kiindulva fond össze úgy, hogy a fonatként funkcionáló csíkokat kissé szétnyitva egyenként egymásba hurkolod. A csíkokat nem elég egymásra fektetni, mert egyrészt szétcsúszhat a szív, másrészt nem lehet kosárként használni. Váltakozva hol átbújik a csík a másik színű csíkon, vagy körülöleli azt, ahogyan a képek is mutatják. A művelet akkor sikeres, ha az elkészült alkotás kosarat formáz. Végül vágjál egy vékonyabb csíkot a megmaradt papírok egyikéből, és ragaszd a szívre akasztónak. A kosárkába csokit vagy egyéb apró ajándékot rejthetsz.

Érdekelhet még:
Valentin napi ötletek
|
Karácsonyi felkérés
|
Páty nem eladó! – Tégy valamit Magyarországért március 15. alkalmából!
|
Pay it forward (A jövő kezdete) – avagy gondolatok a hétre
|
Segítség! Vegetáriánus vacsora!!!
|